Utolsó nap - Dublin

Reggel van, 6 óra. Nem aludtam jól, mert tudom, hogy haza kell mennem és ez az utolsó napom. Sok mindent tanultam, láttam és éreztem, amivel több lettem és így is térek vissza Budapestre.
A szálláson elköszönök mindenkitől, húzom magam után a bőröndöm, most komótosan, nem sietek.
Utolsó "Good Morning! To the city centre, please!" mondat a busz sofőrnek, utoljára bedobom az 1.80 eurómat. Elmegyünk a Főnix Park majd Liffey-folyó mellett, belvárosban veszek némi reggelire valót és úgy döntök a St.Stephen's Green Parkban reggelizek, mezítláb a fűben, szökőkutak és virágágyak között.
Reggelizem, ülök a fűben, mégis az elmúlt hét képei kattognak a fejemben, ahogy nézem a járó-kelőket, eszembe jut mennyi emberrel beszélgettem és milyen kedvesek, vendégszeretőek voltak. Számomra nagyon sokat jelent a környezet, a természetes környezet, amit az írek meg is védenek, megőriznek. Tiszteletreméltó!
Hallgatom a beszédüket: vicces ahogy a pár éves kis totyogó kiskölyök már majdnem érthetetlenül beszéli ezt az ír angol nyelvet, de nagyon mókás is.

Az Ír-tenger, Bray

  Reggeli után, felpattanok a vonatra még megnézem újra az Ír-tengert. Egy héten át, napi négy óra alvás mellett, kora reggeltől hajnalig csak mentem, utaztam, barangoltam, most pedig, mint aki örökre kell búcsúznia valamitől, ami a bőre alá ivódott.

Milyen is Írország?
Minden csupa zöld és kék, a létező minden árnyalatát felvonultatja a természet, olyan gyorsan jönnek-mennek a felhők és változik a napfény erőssége, iránya. Húsz fok körüli a hőmérséklet, mégis más húsz fok ez, mint a mienk, a jó öreg Kárpát-medencében. Napjában többször is esik eső, de olyan finom apró szemű esőcseppek potyognak az arcomra, hogy szinte felvidít, simogat. Talán mintha egy felhő ereszkedne alá, hogy megvicceljen cseppjeivel. A szél erőssége állandóan változik - cirógat, simogat, legyez, markol, lök, taszít, tép...
Az emberek büszkék, védik és megóvják kincseiket, nincs utca vagy helyiség ahol ne találnánk árulkodó jelet arra vonatkozólag, melyik országban is járunk. Jó kedélyűek, mosolygósak, optimistán néznek a felhőkre minden áldott reggel, örülnek a szélnek, az esőnek és a napfénynek, épp amit ad nekik a természet. 
Végtelenül kedvesek és segítőkészek, nem tűrik hogy egy nő cipekedjen, udvariasak, készségesen előre engednek mindenhol, ha akaratlanul érintenek rögtön elnézést kérnek, mosolyognak és nagyon sokat kacsintanak!

Felhők jönnek és mennek ...

Dublinban még egy utolsó utat teszek a Grafton utcában. Szinte minden nap visszatértem, nem véletlenül. Jómagam inkább ezt az utcán nevezném a város központjának, hiszen itt zenélnek a lelkes ifjak, derűsen, alázattal, minden megköszönnek, még egy mosolyt is.

Már csak pár órám van, így ellátogatok a korábban kiválasztott ajándékboltba, ahol a családomnak és minden barátomnak is találok egy személyre szabott meglepetést. Indulok a Heuston Állomásra, innen eljutok busszal a reptérre. Szomorkásan dobom be a 6 eurómat az automata pénztárgépbe. A városon megyünk végig, a Liffey-folyó mentén, majd a kikötő, autópálya, fél órán belül pedig a reptér. Ahonnan indultam ...

Az ír légitársaság: Aerlingus

Bámulom a repülőgépeket, ahogy fel- és leszállnak, szinte két percenként. Igyekszem terelni gondolataim, mert összeszorul a szívem ha arra gondolok, el kell repüljek innen. Számolok - nagyon forgalmas ez a reptér, nem csoda hogy bővítik. Mögöttem hatalmas terülten üzletek százai - ha valaki elfelejtett volna venni ajándékot, emléket hazavitelre, bármit megkaphat, természetesen kicsit busásabb áron.

Az utasok nagy része magyar, nem sok mosolygós arc tűnik fel, türelmetlenkednek, nagyon hangosan magyaráznak egymásnak, beszállásnál tolakodnak, hátulra is maradok. Felszállásra készülünk és irány Budapest. Csak bámulom, ahogy hagyjuk el Dublin-t, rengeteg ház és épület, fegyelmezetten egymás mellett, az óriási zöldben. Egyre több fehér felhő tűnik fel alattunk, majd végleg megszűnik minden látnivaló, csak a nagy fehérséget, habfelhőket látni. Fél órán belül megpillantom Anglia partjait, több tucat hajó a tengeren, majd Hollandia-Belgium végül Németország, onnan pedig az egyre sárgább árnyalatokban játszó magyar földet. Leszállunk. Sóhajtozom ...