Galway - Dublin

Kora reggel indulás, félkómásan közlekedem - még szerencse, hogy az álmos ember ösztönösen lefelé nézeget lába elé, emellett még nagyobb szerencse, hogy az írek minden átkelőhelyen nagy betűkkel felfestették merre is kell nézzek, merről is jön az autó! "LOOK RIGHT!"
Érdekes mód, senki nem rohan, mindenki nyugodt, már kora reggel gondolkodó az ábrázata, kivéve az enyémet. Senki nem lökdösi a másikat, mindenki örül a 16 foknak, bizakodva várja, hogy a nap kisüssön, de ha esik az eső, az is örömre ad okot. Ez az én világom!

Most a BusEireann állomásáról indulok, célpont: Galway - egy kikötő város ismét, de nyugaton, ahonnan megpróbálok a Moher Sziklákhoz eljutni. Erre vágyom mióta megláttam a képeket Írországról: egy szikla szélére kiállni, lenézni, ahol alattam óriási hullámok csapdossák a szakadék alját és óriási erejű szél fúj, majd ordítani egy nagyot a messzenyúló semmibe.
Tájékozódtam már interneten, de valós adatokat láttam, valóban olcsóbb busszal utazni, mint InterCity járattal, szinte harmadannyi a buszjegy ára. A busz kényelmes, bár sok turista van és nem mindegyik illatos már így kora reggel sem. Még szerencse, hogy csak a családtagokat nem lehet megválogatni - gyorsan át is ülök másik ülésre. Így kora reggel még érzékenyebb vagyok a normálistól eltérő illatanyagokra ... rendben, ez már a szag szintjét súrolta! De hogy épp egy francia lány? Úgy látszik hozzá nem jutott egy csepp sem abból a rengeteg csodás parfümből amit gyártanak kis hazájában!

Keleti parttól, egészen a nyugati partig - csupán egy megálló szakítja meg az utazást, Athlone-nál. Egyszerűen csodálatos a vidék! Kedves, családias, rendben tartott házak, a nagy zöld mező közepén, rengeteg virággal és természetesen az elmaradhatatlan birka csoportokkal. Az utak minősége jó, gyorsan lehetne haladni, de a busz szinte mindenhol megáll, így 4 óra szükséges, hogy Dublinból Galway-be eljussunk. InterCity járattal ez 2.5 óra.

Atlanti-óceán, Galway

A város zsúfolt, forgalmas, rengeteg ember, úgyhogy gyorsan felpattanok egy helyi buszra és megcélzom a tenger partot: Salthill a város ezen része. Strandoló rész nincs, de móló van! Igen, ez itt már az Atlanti-óceán!
Bárki bármit mond, a víz valóban csak víz, legyen az akármekkora és akárhol, de ... sosem egyforma! A színe, az illata, a hangja - a szél és a napfény állandóan formálja és mindenhol más!
Megpillantom a Galway Akváriumot. Mivel rajongok a tengeri állatokért, természetes, hogy megnézem. 10 euró a belépő, viszont a látnivaló kissé gyér. Gyerekek nagyon jól érzik magukat, de aki már volt a londoni, brightoni és budapesti (Tropicarium) akváriumokban, csupán hümmögve távozik most, ahogyan jómagam is.

Újra csak csodálom az óceánt, közben nyalom az óriási fagylaltomat a mólón - ez az a fajta szél már, ami izgalmassá teszi a fagylaltozást! Legközelebb szigorúan összekötöm a hajam! Szana-széjjel fújja hajtincseimet a szél, természetesen bele a fagylaltba, majd onnan a napszemüvegemre csapdossa a légáramlat. Nem csoda hogy vékony fagylalt csíkokat látok a szemüvegen!

Az utazási irodákban készségesen elmagyarázták, hogy ha a Moher Szilákat akartam volna látni, esetleg Aran Szigetekre hajókázni, már kora reggel itt kellett volna lennem mert csak kora reggeli órákban van járat arra. Mai nap tanulsága: inkább egy dublini utazási iroda szervezésének keretein belül kell bevállalni az efféle utazást, ha Írország elhagyatott részeit akarom felfedezni. Dühítő, ennek utána nézhettem volna!

Galway, kikötő

Igyekszem sokat sétálni a belvárosban, de mérgem nem enyhül. Rengeteg turista, temérdek bolt és pub, éttermek. Közben Galway nevesebb épületeit is felfedeztem: Spanyol Árkád, Galway Katedrális és az Apátság. Ebben a városban törekedtek arra, hogy az öbölből, belváros felé folyó vizeket, kacskaringósan bevezessék. Emiatt természetesen együtt lehet pihenni kacsákkal és sirályokkal a parkokban, padokon. Nagyon helyesek ahogy kíváncsiskodva egyre közelebb lépkednek és bámulnak az ember arcába, no meg a táskájába! Szinte pofátlanok, de ... ilyen járás mellett, ahogy totyognak és felnéznek az emberre, csak mosolyogni lehet.

Az állomáson duzzogva iszom maradék vizem, mikor meghallom, hogy hamarosan indul a dublini Intercity. Felpattanok, gyorsan kérek egy jegyet - csak nem fogok még egy órát várni a buszra, ami plusz négy óra út még Dublinba! "Parancsoljon a jegye! 37 euró!" - pupillatágulás, szemöldökhúzás, kételkedem jól értettem-e. Jól. Újabb tanulság: ez a napom a legátgondolatlanabb, amióta utazgatok Írországban! Ezt hívják tanulópénznek. A vonaton még morgolódom magamban fél órát: mennyi időt és pénzt fecséreltem el, csak mert nem informálódtam eléggé előre. De a visszaút, újra bámulom az ablakon keresztül, Írország közepét: birkák és lovak mellett halad el a vonat, folyók és tavak, a végtelen zöld mezők és dombok. Kisimul minden arcvonásom...

Dublin, Connolly Állomás - séta megint a belvárosban, megyek a zene után, vonz mint legyeket az étel. De most, elkapok egy üres asztalt végre egy kocsmában és megjutalmazom lelkem egy finom vacsorával és sörrel. Dublinban, megfigyeltem, sosem üres egy kocsma, sem étterem. Állandóan tele van vendégekkel, a nap bármely szakaszában. Viszont nő vagyok, bevetem bájos mosolyom, pillogok is ha kell. Ezek az ír pub-ok, roppant tetszetősek: minden apró részlete árulkodik arról, hol is járok. Ír ételek és italok, ír zene, ír angol a levegőben, mosolygós és állandóan viccelődő ír emberek, a helyiség dekorációja de még a pincér tetoválása is kelták nyomát őrzi. Természetesen nem maradok egyedül sokáig - írek rögvest kiszúrják a turistákat. Társaságot kapok, közelít felém két pohár sör, mögötte két korombeli férfi. Nagyon szeretnek beszélgetni, mesélni, de érdeklődőek is.

Hazafelé ballagok - feltűnik, hogy Temple Bar környékén, a macskaköves úton, a kövek közé nem cigaretta csikkek szorultak, hanem sörösüveg kupakok, amit a járó-kelők beletapostak. Szerintem amióta betiltották a dohányzást, sört isznak cigaretta helyett is.

Séta este a Főnix Parkban, majd a szállás felé. Hajnali pára, a hajam ismét önálló életet él, göndörödik amerre lát, de annyira fáradt vagyok, hogy ha égnek áll sem érdekel.
Kicsit csalódottan fekszem le, de elhatározom, hogy nagyon korán kelek és csak azért is el fogok jutni valahova a következő nap, ahol végre, kiállhatok a szikla szélére és szembe fordulhatok az Atlanti-óceán felől érkező széllel. Csak azért is!